A TÖRÖKVERŐ ÜVEGGOLYÓI Nagyszékelyben a pedagógusok mind az iskola környékén kaptak szolgálati lakást. A miénk a templomdomb szomszédságában, a felső iskola mögött volt. Így mindennapos vendég voltam az iskola udvarán akkor is, amikor az alsóban koptattam a padot, lévén még negyedikes kisdiák. Azon az őszön, amikor odaköltöztünk, a felsősök minden szünetben az udvaron dolgoztak. Sőt, Bogár Vili bácsi, a tornatanár, vagy Farkas Karcsi bácsi a negyedikes tanítóm vezette őket, és délutánonként is bejártak munkálkodni. Volt is mit csinálni: nyáron felújították az iskolát, olyan tetszetősre sikeredett, mintha új lett volna. Így aztán az udvara tele lett hulladékkal, szeméttel, gödrökkel... De volt ott s egy hatalmas lyuk is. Kötélkorlát vigyázta, nehogy beleessen egy vigyázatlan fiú, vagy egy szeleburdi, nagycopfos kislány. Szerencsére nem lehettek ott egész délután, és hiába zárta kulcsra a felügyelő tanár az udvart, én csak-csak szerét ejtettem, hogy bejussak, amikor senki sem volt a felsősök iskolájában. Odaosontam a titokzatos gödörhöz, és lenéztem a feketeségbe. Nem láttam semmit, csak a lyuk hűvös, dohos lehelete csapott meg. Ahogy ott ültem a szélén, hirtelen hangokat hallottam lentről. Mintha fény is villant volna. Gondoltam egy merészet, s leereszkedtem. Egy nem túl magas alagútba jutottam, de nekem le se kellett hajtanom a fejemet, vitézül mehettem volna, ha a lábam nem reszket annyira.