Könyv: A boldog életről - A szabad akaratról
Filozófia
|
![]() |
||||||||||||||||||||||
Szent Ágoston két kisebb, a filozófiatörténetekben ritkábban emlegetett-elemzett traktátusát tartalmazza a kötet. Fontosságuk elsősorban vallástörténeti jelentőségűnek tűnt sokáig, annak dokumentumaiként tartották őket számon, hogy Ágoston mintegy megelőlegezte a protestáns, elsősorban a kálvini tanokat bennük, hogy a szabad akaratról belőlük kibomló ágostoni koncepció anticipálja valamiképp Kálvin predestinációtanát. A teológiai, dogmatikai vita napjainkig tart ez írások értelmezéséről, ám ennél is fontosabb, hogy újabban mindkét írást filozófiailag is kezdték alaposabban tanulmányozni, mert A boldog életről és A szabad akaratról szóló munkák nem tekinthetők kizárólagosan teológiai, főként pedig nem kegyességi írásoknak, olvasmányoknak. Igaz ugyan, hogy sem az ágostoni ismeretelmélet, sem az ágostoni történet-filozófia terén nem ér fel érvényük a nagy filozófiai munkákkal, ám az ágostoni etika és filozófiai antropológia vonatkozásában jelentőségük alig túlozható. Abból a koncepcióból kiindulva, hogy a lélek mélyén Istennel találkozhat a saját magába tekintő, annak folyamányaképp, hogy – Ágoston szerint – Isten közelebb áll hozzánk, mint mi saját magunkhoz, a két írás egészen sajátos antropológiai koncepciót nyújt, amelynek szerves részeként szerepel az akarat szerepéről és mibenlétéről, mindenekelőtt persze szabadságáról, (amely nagyon bonyolultan értelmezett szabadság) szóló doktrína. A két rendkívül tömör, összefogott írás hatalmas és jórészt elfelejtett filozófiai-teológiai hagyományra épít, teorémáik azonban színre közvetlenül megfeleltethetők napjaink hermeneutikai és fenomenológiai koncepcióinak, természetesen sajátos nézőpontból és látószöggel. | |||||||||||||||||||||||
Ön most egy antikvár könyvet tekint meg, amelynek szerzője Szent Ágoston, címe pedig A boldog életről - A szabad akaratról. A könyv megvásárolható a Holló és Társa Antikvárium üzleteiben. Kattintson ide, ha meg kívánja tekinteni az összes könyvet, amelynek írója Szent Ágoston. Kattintson ide, ha az összes könyvet meg kívánja tekini, amelynek a címe A boldog életről - A szabad akaratról. Ezt az antikvár állapotú könyvet 1997-ben adta ki a(z) kiadó. |