"Volt idő,amikor méltatói írásainak fő irányát az ítélkező kritikai attitűdben látták, sőt mint nagy társadalombírálót ünnepelték, aki megnevezi, leleplezi és megszégyeníti a haladás kerékkötőjét: az erkölcstelen, léha dzsentrit. Ezek az értelmezések [...] elfeledték írásművészetének legragyogóbb vonásait, világszemléletének mélységét és árnyaltságát, elbeszélésmódjának bensőségességét és összetettségét. Mert még az írói szándék szerint oly határozott politikai irányú regényében is, mint A Noszty fiú esete Tóth Marival (1906) a cselekmény fordulatait megmegakasztva oly sokféle nézőpontot érzékeltet, oly sokféle nyelvet szólaltat meg, és a történetmondások oly sokféle formájával él, hogy nem annyira ítéletekkel, mint inkább az ítéletalkotás nehézségeivel szembesíti olvasóit." (Fábri Anna)