|
Podlipnaja falu igen sivár látvány. Csupán hat házacska; valamennyi a szomszéd falvak felől vezető út bal oldalán épült, s a hepehupás terepen annyira szétszórtan fekszik, hogy az egyik viskó magasabban áll a másiknál, a másik az út szélén van, a harmadik és a többi pedig az erdő felé hátrál. A házikók közül négynek teteje van, kettőn fedél helyett szalma takarja a tetőgerendát; az ablakkeretekben máriaüveg, a ház körül istálló, sövénykerítés; a kerítés a következőképp készül: néhány vékony nyírfakarót vernek a földbe, azután két-három nyírfatörzset kötnek hozzá, a földdel párhuzamosan - és ezt sövénynek nevezik. Kapu egyáltalán nincs Podlipnajában. Még ha nem volna erdő, de hát magas, sűrű erdő veszi körül a falut, csupa nyír meg erdeifenyő, micsoda házakat lehetne építeni, meg deszkakerítéseket készíteni, kapuval... „Ugyan mért? - kérdi értetlenül a podlipnajai. - Így is jó az!" Az udvarok mögött nem látszanak pajták vagy szénakazlak, nincsenek veteményeskertek. Csupán jobb felé akad néhány ágyás: káposzta, sárgarépa és főként krumpli. Maga a vidék is sivár, télen-nyáron egyaránt. A viskókkal szemközt, az úton túl, jókora elkerítetlen szántó terül el az ágyások mögött, azután erdő, balra szintén szántó, mögötte pedig nagy mocsár húzódik, amelyet csenevész nyírfa-, lucfenyő- és hárscserjék nőttek be. Aki nyáron ránéz a földekre, bosszúság fogja el: a föld tessék-lássék fel van szántva, a szikkadt zsombékon itt-ott fű sarjadzik, meg talán két-három ló kószál a mezőn, de azok se sokáig: az erdőbe mennek, ott több a fű.
|
