“Leszálltak a gépek. Már a fényszórók sem világítanak. Nemsokára jönnek értem. A fegyvert kibiztosítottam, nem akarok számot adni többé senkinek, ha kinyílik az ajtó, és meghallom a léptek koppanását, nem élek tovább.” Ezekkel a mondatokkal fejeződik be Dobos László Földönfutók című regénye, amely a csehszlovákiai magyar irodalom felszabadulás utáni prózájának jelentős alkotásai közé tartozik. Fábry Zoltán – a műről szólva – Dobos fegyelmezett lényegmondását és témafelvető bátorságát dicsérte. A könyv lapjain a közelmúlt eseményei, egy nagy létszámú kisebbség, a szlovákiai magyarok második világháború utáni meghurcoltatása elevenednek meg. A Földönfutókban két férfi – egy szlovák és egy magyar – emlékeiben idéződnek föl a negyvenes évek izzó kérdései. Egy nagy lobogású szerelem és az azt követő csalódás tanúi lehetünk az egyik oldalon, míg a másikon – a magyar diák emlékében – egy nehéz korszak, a háború utáni évek eseményei tárulnak föl előttünk.